Egyre rosszabb a helyzet

2017. szeptember 17. 18:26 - t0masito

boavista_v_benfica_primeira_liga_jr-owgvpfsul.jpgHatalmas öngól volt "Önbizalom-kúra"-ként beharangozni a tegnap esti Boavista elleni meccset. Továbbra is szenvedünk, és amikor azt mondtam, hogy jó lenne valamit átmenteni a CSKA elleni csörtéből, akkor nem az eredményre gondoltam. Sajnos csak azt sikerült lemásolni - a szép játékot még csak nyomokban sem.

Jonas gyors gólja után még szépnek tűnt minden, s azt hihettük, hogy bedaráljuk a sakkosokat, csakhogy ami ezután következett az egy fociszurkoló számára felér a legrosszabb horrorfilmmel is. Egyszerűen csak mintha valaki egy gombbal kikapcsolta volna mindazt, ami foci. Semmi sem működött, de még ami ennél is rosszabb, hiányzott az az igazi küzdeni akarás is. Talán csak Zivkovic volt az, aki megtett minden tőle telhetőt, rajta látszott, hogy nagyon akart, illetve Jonas is próbálkozott, ahonnan tudott, de ez most nem volt elég.

Karóért felsorakoznak:

- Bruno Valera - Nem volt sok védeni valója. Renato Santos góljáért még nem lehet elővenni, de aztán Espinho 35 méterről lőtt szabiját még zsibbadt kezekkel, másnaposan is illett volna megfogni. Sokat mondó volt Julio César tekintete is a padról, aki mintha arra gondolta volna, hogy "Na bazzeg, nyugdíj helyett állhatok vissza megint a kapuba. Pompás."

- André Almeida - Kicsit sem meglepő, hogy a bal szélen erőltettük a labdakihozatalt és a támadásokat is. Sajnos Almeida az esetek nagy részében alkalmatlan a feladatra. Stabil kiegészítő embernek megfelelő, de ha valaki egy Boavista ellen is csődöt mond, annak nincs helye a kezdők közt.

- Filipe Augusto - Utoljára a Belenenses ellen nyújtott jó teljesítményt, de annak bizony már 1 kerek hónapja. A Fejsa-féle leszerelem-elveszem-továbbadom védekezés nem az ő stílusa, RV mégis ezt próbálja erőltetni vele ahelyett, hogy azt a Samarist játszatná itt, akihez azért sokkal közelebb áll ez a fajta játék, ráadásul tapasztalata is van benne. Ebben az esetben talán nem is Augustón kéne számon kérni a gyenge szereplést, hanem RV-n az érthetetlen, már többször is csődöt mondott húzásokat.

- Salvio - Mintha pályán sem lett volna. Lehet, ha egy Grimaldo szintű spíler van mögötte, akkor ő is jobban teljesített volna, de tőle azért elvárjuk, hogy felszántsa a pálya jobb szélét attól függetlenül, hogy mekkora segítséget kap.

- Seferovic - 70 perc alatt összesen hússzor ért labdába és egyszer lőtt kapura. A szezont nagyon jól kezdte, de ez most édes kevés volt. Ideje lenne elővenni Raúl Jiménezt is a folytonos padoztatás helyett.

boavista_v_benfica_primeira_liga_grimaldo.jpg

A Portimonense ellen már gyülekeztek a viharfelhők felettünk, de RV egyszerűen nem, és nem akar tanulni semmiből. A végtelenségig erőlteti ugyanazt a játékot, ugyanazokkal az emberekkel. Ha nem fog tudni megújulni és egy-két drasztikus változtatást alkalmazni, akkor sajnos már az őszön nyilvánvalóvá fog válni, hogy nem leszünk bajnokok zsinórban ötödször, ez pedig nagyon könnyen az állásába is kerülhet majd. A Sporting már 5 ponttal vezet előttünk, fel van adva a lecke!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://benfica.blog.hu/api/trackback/id/tr8312871524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Latz von W. 2017.09.18. 15:56:35

Üdv néktek is az új felületen! :)

Szinte biztos voltam benne, hogy ha nem is győzünk, de komolyan odaszúrunk a Benficának. Edzőváltás volt hét közben a Boavistánál, egyébként is gödörben a csapat, szóval mentek a nagy fogadkozások és persze tavalyról is maradt elszámolnivalónk... A potyagól nyilván kellett, de meglátásom szerint két tökéletesen ellentétes félidőt láthattunk; az elsőben csak a pálya tartozékai voltak a sakkosok, a másodikban viszont úgy küzdöttek, ahogy mindig illene. És hát igen, ti meg, ahogy írtad is, mindent elrontottatok.

Nekem tetszett a meccs, nagyon hiányzott már a siker valamelyik nagy ellen. :D

t0masito 2017.09.18. 18:35:42

Szia Latz,

Azt kell mondjam, hogy megérdemelt a sikeretek. Részünkről fel lehet ezt fogni tanulópénznek is, ha most, ezek után ébredünk fel, akkor talán még nem késtünk el vele teljesen.
Egyébként az felett teljesen elsiklottam, hogy edzőcserétek volt a hét közben. Bízol ebben a Jorge Simao-ban? A Braga-ban mondjuk megbukott.
A Renato Santos amúgy egész jól mozgott.

Latz von W. 2017.09.18. 19:38:16

Őszintén szólva nem tudom, hogyan került a képbe Simão, mert nemcsak a Bragánál bukott meg, de sehol nem alkotott kiemelkedőt eddig. Eleve, hiába a pocsék rajt, szerintem kicsit elhamarkodottan döntött a lemondás mellett Miguel Leal (hacsak nem kapott egy jobb ajánlatot a háttérben), aki viszont bizonyított, jó szakember. Az új edző kezdése mindenesetre biztató, kíváncsi leszek, mire megyünk vele a későbbiekben.

Igen, Renato az egyik legjobbunk, amióta itt játszik! Ő, Fábio Espinho és Idris az évek óta stabil hármasunk, akikre lehet építeni, egyébként elég sok változás volt a keretben idén is. De hozzáteszem, most végre sikerült valamelyest erősödni. Gilson Costát például pont a Benfica B-től hoztuk el, tőle sokat várnak.
süti beállítások módosítása