Hatalmas a tét

2018. január 03. 14:59 - t0masito

benfica-vs-sportingcp-400x240.jpgMivel az óév lepergése előtt a ligakupából is kipottyantunk, egyetlen fronton maradtunk már csak versenyben trófeáért, ez pedig nem más, mint a bajnokság. Ennek megfelelően a helyzet végtelenül egyszerű lett - ha az idei kiírásban trófeát kívánunk szerezni, akkor valahogy le kell gyűrnünk a pillanatnyilag 3 pontos előnyben lévő Portót és Sportingot. A kékekkel idegenben csodával határos módon sikerült behúznunk egy 0-0-t, ma pedig a Sporting érkezik éjjel, hogy lejátszunk egy meccset, ami több lesz, mint egy egyszerű derbi.

Elmúltak már azok az idők, amikor a Porto volt a főellenség, a Sportingra pedig szinte már csak úgy tekintettünk, mint egy lesajnált mostohatestvérre. Rég volt, igaz sem volt. Azóta nagyot fordult a világ, hiszen a kispadon maga Jorge Jesus dirigál a maga kifogásolható, olykor kamaszlányokat megszégyenítő hisztizésekkel tarkított stílusával, s a hadrendben olyan játékosok állnak, mint Bruno César és Fábio Coentrao. Ők mindketten szimpatikus játékosok voltak annak idején, Coentraóról pedig még azt is elhittem, hogy meghalna a Benficáért, de úgy látszik ebben a mai világban már semmi sem szent, csak a pénz és Jorge Mendes akarata.

Ezek összevetve olyan dolgok, amiket az egyszeri futballdrukker bizony nem tud lenyelni, és számomra újonnan a Sporting lett a főellenség, a pálya végén legyőzendő főgonosz, egyszóval a zöld-fehérre festett ördög.

A baj csak annyi, hogy ezek a zöld-fehér ördögök mostanában sokkal jobbak, mint mi. Az utóbbi időkben olyan csapatoknak tudták megráncigálni a bajszukat, mint a Juventus, Barcelona és a Real Madrid, mi pedig eközben 5-0-ra szoptunk a Basel-től. Időnként olyan játékra képesek, mint ami az egykori Witsel-Aimar-Gaitán érában minket fémjelzett, miközben a mi meccseink 90%-át rossz nézni.

jesus_sporting.jpg

Ezt a látványt nem lehet megszokni

Ilyen körülmények közt kell most győznünk, és magunk alá rántani a Sportingot az élről. A hazai pálya sajnos egyáltalán nem jelenti azt, hogy esélyesként várhatjuk a párharcot, hisz szaladtunk már bele nagyobb vereségbe a Da Luz-ban szebb időkben is. Luisao helyett valószínűleg Rubén Dias-t tolja majd pályára RV, hiszen a múlt héten jót ment a srác. Ha megkapja az esélyt ma Lisandro helyett, akkor itt lesz számára a lehetőség, hogy nagyot dobbantson, hisz sok feladata lesz, ehhez nem fér kétség. Ezt az apró kényszerváltoztatást kivéve viszont nem hinném, hogy várhatnánk bármi meglepőt RV-től, akin hatalmas a nyomás még annak ellenére is, hogy Vieira már számtalanszor kiállt mellette egy-egy kudarc után.

Ha nyerünk, akkor visszatérhet a sok csalódott benfiquista számára egy csipetnyi remény. Akkor még csettinthetünk egyet az utóbbi időkben nyakunkba ömlő temérdek savanyúság ellenére. Ha döntetlent játszunk, azzal nem fog változni semmi, csak hosszabbítunk egy picit a szenvedésünkön...

coentrao.jpg

Kérnék szépen egy lavórt... és nem azért, mert sokat ittam Szilveszter éjszaka

...ha viszont kikapunk ezektől, akkor mindennek vége. Akkor idén már nem lesz több trófea, mert 6 pontos hátrányt nem tudunk majd ledolgozni ezzel a Sportinggal szemben, az ziher. Ezért hatalmas a tét. Ezért drukkoljon mindenki egy hatalmasat éjjel 22:30-tól!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://benfica.blog.hu/api/trackback/id/tr513546761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása