Az idei megpróbáltatások fényében akár az élet apró örömeként is fel lehetne fogni a tegnapi gólparádét, bár ha számításba vesszük azt, hogy a szezon egyik leggyengébb formájában lévő csapata vendégeskedett nálunk, ráadásul a 45. perctől már emberelőnyben játszhattunk, talán már nem is annyira vitézi ez a tett. Így vagy úgy, de az arcomra mégis sikerült több ízben is félmosolyt kanyarítani, se már kellett. Nagyon kellett.
A Vitoria Setúbal úgy érkezett meg hozzánk, hogy előtte otthon kapott ki az újonc Aves-től, azelőtt meg a Portimonense hintett nekik egy ötöst, ennélfogva pedig nem igen maradtak kérdőjelek a meccs végkimenetelét illetően. Mindössze annyi volt a kérdéses, hogy a már megszokott töketlen játék általi egy-két gólos győzelmet szállítjuk, vagy pedig összerántjuk magunkat és hazazavarjuk őket egy nagyobb zakóval.
Szerencsére a fiúk elég hamar jelezték, hogy az utóbbi lesz a szándékuk és egy-két kapu előtti udvarlás után Jardel és Luisao össze is hozta a vezető gólt, ami egyébként rengeteget jelentett karrierje késő őszi korszakát taposó kapitányunknak, ezt a gólöröme is hűen tükrözte.
Ezután kicsit visszavettünk, s kezdtem némileg megijedni, hogy átvált minden a szokásosba. Salvio helyenként ugyan megiramodott a jobb szélen, de nagyobb veszélyt nem tudtunk jelenteni a Setúbal kapujára egészen a 39. percig, ahol Pizzi szögletét fejelte kapuba ellentmondást nem tűrően Jonas, aki ezzel megszerezte 100. gólját a Benficában. Csak úgy margóra jegyzem meg, hogy 3 és fél szezonra volt ehhez szüksége. Összesen 131 tétmeccsen lépett nálunk pályára, ami így 0,76 gól meccsenként. Na de beszéljen a számokról a következő kép, ami a Benfica hivatalos facebook oldalán jelent meg:
A meccs a 45. percben tulajdonképpen eldőlt, hiszen az idáig is zéró veszélyt jelentő Setúbal emberhátrányba került, miután az előremerészkedő Luisaót buktató Nuno Pinto megkapta második sárgáját. Idáig sem voltunk rosszak, de az igazi vérszagot ekkor éreztük meg. A második félidőt rögtön góllal kezdtük. Pizzi pazarul indította Salviót, aki nem teketóriázott és begurította a lasztit az amúgy elég gyenge napot kifogó Cristiano kapus mellett.
Jó 10 percre rá beállt Zivkovic, aki elképesztő lendületet hozott az addig is dinamikus támadójátékba. Sorra jöttek a helyzetek, csak úgy kapkodtam a fejem. A meccs ezen szakaszában talán már egy nagyobb, teljes értékű mosoly is kiült az arcomra. Főleg Jonas hatalmas bombagólja után, na meg miután szinte azonnal érkezett Almeida találata is. Ezen a ponton már mindenki támadó pozíciót vett fel, és egy-egy szépen sikerült akció után tapintani lehetett azt, hogy mennyi feszültséget adtak ki most magukból a kis latinjaink.
A meccs slusszpoénja Zivkovic potyagólja volt, amit első vonalas kapus 50-ből 1-szer véd be így, viszont a szerb érdemeiből ez mit sem von le. Fél óra adatott meg neki, de olyan helyekre is odaért, ahová amúgy nem is lehetett volna. Úgy sprintelt fel alá, mint egy varázsszörpöt ivó duracell nyuszi, szóval teljesen megérdemelte ezt a gólt.
Persze tudni kell a helyén kezelni a tegnapi meccset. Nem szabad úgy tenni, mintha ez a hatos most egy világraszóló diadal lenne. Egy dologra viszont mindenképp jó volt, mégpedig arra, hogy visszaadja a játékosok önbizalmát, s hogy rájöjjenek arra, hogy így is lehet ám játszani. Európa bezárta előttünk a kapuit az idei szezonra, erről már lekéstünk, de a bajnokságban még csak most kezdődik el az igazi próbatétel, hiszen pénteken irány Porto.
