Bár tavasszal már nem folytathatjuk az európai túrát semmilyen ponton, tétje még így is lesz a Basel elleni csoportmeccsnek, ez pedig nem lesz más, mint győzni, s ha nem is emelt fővel, de legalább nem sárba alázva távozni. Így is nagyon fájó ez, hisz ha pár éve valaki nekem azt mondja, hogy ilyeneket fogok írni majd a Basel előtt, akik nem mellesleg az odavágón 5-0-ra döngöltek minket az életet adó talajba, akkor kacagva küldöm el az illetőt tejért. Így változnak a dolgok pár év alatt.

Az a baj, hogy mi benfiquisták mindig is kitüntetett figyelemmel kísértük a Bl, vagy épp az El meccseinket, hiszen ezek mindig üdítő színeket vittek szürkülő, portugál kiscsapatokkal kikövezett hétköznapjainkba. Most pedig pont egy ilyen meccs előtt állunk úgy, hogy egyszerűen nem is vagyunk kíváncsiak rá. De miért is lennénk? Ha Rocky-t kiütötték volna az első 5 részben, akkor megnézné valaki a hatodikat, ami arról szólna, hogy kiáll egy átlagos bokszoló ellen, hogy javítsa egy picit a statisztikáját? Aligha.

Sajnos nem tudok és nem is akarok motiválni senkit, hogy nézze majd a meccset, ahol a legjobb dolog, ami történhet, az az, hogy nem kapunk ki, és ezzel talán(!) lerántjuk a Basel-t az Európa liga tavaszi forgatagába. Egyeseknek talán ez okozhat majd némi kárörömöt, de elégtételt aligha, felhőtlen boldogságot pedig pláne nem.

- Ezúttal nem futsz el te Oberlin, hallod-e?

Álljon hát itt egy rövidke lista arról, hogy kiknek is ajánlom a holnapi meccset:

- Egykori Informatika-Földrajz tanáromnak, aki mindössze azért szórt meg rossz jegyekkel, mert jobban vágtam nála a földrajzot, ezzel igen lassan gyógyuló sebeket hagyva törékeny lelkemen. Tudja csak meg, hogy mi a szenvedés!

- Annak a meg nem nevezett falusi DJ-nek (DJ Pöcsfej, ha-ha), aki elbolondította tőlem tinikorom nagy szerelmét. Érezze át, hogy mi is az igazi fájdalom!

- Guttmann Béla szellemének - hátha megesik rajtunk a szíve.

Azt hiszem ennyi.