Péntek este 20:00. A világ nagy részén tudatosan nem szerveztek sok mérkőzést erre az időpontra. A világ ugyanis egyetlen mérkőzésre kíváncsi. Ekkor kezdődik a mérkőzés, amire mindenki évszázadok óta várt. A mérkőzés, aminek a gondolatától is már családapák, meglett férfiemberek szemei lábadnak könnyekbe. A mérkőzés, ami elé még azok is leülnek, akik eddig talán még életükben nem láttak focimeccset az elejétől a végéig. 2 milliárd ember egyként ül le péntek este 20:00-kor a tévé elé a kezdő sípszót várva. Már csak egyet kell aludni, és Benfica - Feirense labdarúgó mérkőzés.

Desportivo Aves - Benfica 1-3. A kötelező győzelem megvolt ugyan, de a döcögős, erőlködő játék továbbra is öli a hardcore benfiquisták agysejtjeit a képernyőkön keresztül. Sablonnyilatkozatok sora indul útjára, miszerint visszatértünk a győztes útra. Ilyesmikkel igyekeznek elaltatni mindenkiben a háborgást és a kételyt, miközben két büntetővel és egy talált góllal tudtunk nyerni az újoncok ellen.

Mivel úgy látszik, hogy idén a nagyobb sikerélmények el fognak kerülni minket, meg kell tanulni majd olyan esetleges győzelmeknek is örülni, mint amilyen a mai is lehet az újonc Desportivo Aves ellen. Azért írtam feltételes módban, mert bár tavaly, vagy azelőtt az ilyen meccseket simán nyertük, idén semmiben sem lehetünk biztosak. Főleg, ha idegenbe megyünk.

Ugyan nem történt meg az, amitől oly sokan tartottak - hogy a Manchester a saját otthonunkban szed minket cafatokra, viszont az összkép így is siralmas. Nem az eredmény az, ami miatt elsősorban bánkódunk most, hanem az, hogy tudjuk, óriási távolságra vagyunk jelenleg az európai elittől, ez pedig a legjobban ott mutatkozott meg, hogy egy magát alig megerőltető United bánt el velünk könnyedén, miközben mi majd szétfeszültünk, úgy erőlködtünk.

Elérkezett hát a nagy nap. Annyi biztos, hogy a sorsolás pillanatától kezdve ezt a meccset várjuk, ami viszont már jóval kevésbé biztos, az az optimizmusunk, ami még 6 éve teljes mértékben meg volt a vörös ördögök ellen. Hol van már az a jó érzéssel megtöltő momentum, amikor igenis oda mertünk állni, és magunkra húzni az internet haragját azzal a kijelentéssel, hogy van esélyünk ellenük. "Not arrogant, just better?" - éppen fordítva. "Not better, just arrogant" - mondtuk akkor, s mindez végül be is igazolódott, midőn Ronney-ék kihullottak a könnyűnek vélt csoportból. Most már nincs ilyen. Most hallgatunk, és várunk(?).

Akinek idáig esetleg kétségei voltak afelől, hogy hullámvölgyben vagyunk, annak a tegnapi meccs magasan feltehette a pontot az i-re. Persze tudtuk azt, hogy pár nap alatt nem fog megoldódni minden egy csapásra, de abban azért reménykedtünk, hogy a Maritimót, ha nyögvenyelősen is, de legyőzhetjük Madeirán. Nem így történt. Marítimo-Benfica 1-1.

A madeirai kiruccanások sosem tartoztak a legkönnyebben abszolválhatóak közé, a mostani helyzetre való tekintettel pedig azt hiszem, hogy duplán van miért aggódni. A holnapi Sporting - Porto meccs után nekünk ebből a fordulóból nyertesként kéne kijönnünk, plusz a csalódott szurkolókba is hitet kéne valahogy verni - ezt mind egy nem gyenge Maritimo ellen.

Azt hiszem, hogy ezzel a Basel elleni kiütéses vereséggel olyan mélyre kerültünk, amilyen mélyen még nem nagyon láttam a csapatomat, pedig nem tegnap kezdtem el Benfica meccseket nézni. Rögtön a meccs után roppant veszélyes lett volna belekezdenem az értékelőbe, mert a düh és a csalódottság tökéletes elegye erőt vett volna az írói vénámon, a végkifejletben pedig több lett volna a trágár szó, mint egy 4 órás Jay és Néma Bob maratonban. Most, így majd 24 órával a történtek után erőt veszek magamon, és megpróbálom értékelni azt, ami értékelhetetlen.

Elég szigorúan hangzik, ha azt mondom, hogy a második forduló sorsdöntő lesz számunkra, de ha figyelembe vesszük, hogy jön még a Manchester United oda-vissza, és kiegészítjük ezt azzal, hogy holnap a Basel is azért fogja nekünk vetni magát, hogy legyen még esélyük a továbbiakban, akkor bizony nagyon is helytállónak fog tűnni a mondat eleji állítás.

Vannak örökös optimisták, akik minden rosszban meglátják a jót, még ha néha nagyítóval is kell azt keresni. Vannak olyanok, akik nyelnek egy nagyot, de aztán bizakodóan tekintenek előre a jövőbe, és vannak megint azok, akik azzal próbálják meg motiválni magukat, hogy lehetne rosszabb is. Erre az utóbbi kategóriára mindig csak legyintettem, de sosem tudtam megérteni, hogy ebből hogyan lehet erőt meríteni, na meg pláne jobban érezni magunkat ilyesmitől, hogy "Hát, az igaz, hogy most elvesztettem a munkámat, de legalább ma a kedvencem lesz vacsorára". Egészen idáig. Most ugyanis az van, hogy pontosan ezt érzem.